Bruce Swedien, amerikai hangmérnök és zenei producer, a 2009-es “In The Studio With Michael Jackson” című könyv szerzője.
Michael és Bruce Swedien
“Mick (Jagger) nem habozott amikor Michael azt mondta neki, hogy melegítse be a hangszálait a ‘State of Shock’ című duettjük felvétele előtt 1983-ban. Ez egy klasszikus felvétel volt egy évvel azután, hogy Michael megalapozta a hírnevét a Thriller-rel a Pop Királyaként. Addigra mindenki tudta, hogy Michael mennyire jó. Ha Michael Jackson azt mondja neked, hogy “melegíts be”, akkor bemelegítesz – még akkor is, ha te vagy Mick Jagger.”
“Általában tucatszor rögzítem az énekeseket, mielőtt elkezdhetünk összemixelni egy tökéletes vokál sávot egy albumhoz. Michael esetében ez csak 2-4 felvételt jelentett. És ezek közül bármelyik önmagában is tökéletes lett volna. Azonban a felvételt több órányi felkészülés előzte meg. Változtattunk a dalszövegen, a tempón és a hangmagasságon; órákat, napokat dolgoztunk a dal tökéletesítésén, mielőtt befejeztük a felvételt. A Thriller rögzítése és befejezése 6 hónapig tartott.”
“Az ‘Off the Wall’ és a ‘Thriller’ Quincy Jones kaleidoszkópszerű megközelítését mutatta. Azonban Michael tehetsége és tökéletességre törekvése volt az, amely egész éjszakán át tartó gyakorlásra sarkallta az énekest minden felvétel előtt. Ez az oka annak, hogy a felvételek rendszerint későn kezdődtek. ‘Hajnali délben’ keltünk fel. Michael soha nem kezdett el énekelni addig, amíg alaposan be nem melegítette a hangját, egy tipikus 10 órás munkanapra.”
“Tökéletes úriember volt és szakmailag a legprofibb minden megbeszélés alkalmával. Soha nem kávézott. Soha nem ivott alkoholt. Az ételek tekintetében válogatós volt. Azt hiszem, olyan ember volt, akire azt mondjuk, hogy egészség mániás (health nut: szó szerint egészség dió – a ford.). Úgy emlékszem rá, mint a legfelkészültebb művészre, akivel valaha is dolgoztam. Soha nem jött be félig felkészülten. Michael mindig készen állt. Soha nem volt előtte a dalszöveg, amikor a felvételt készítettük. A szakmája iránti elkötelezettsége egyedülálló volt. Az album felvételek alatt, amelyek néha több, mint hat hónapig tartottak, ritkán pihent. Egész idő alatt dolgozott a dalszövegeken is.”
Romero Britto brazil festőművész, akinek szolgálatát a Walt Disney is igénybe vette.
Képeit itt láthatod a honlapján: http://www.britto.com/front/originals
Romero Britto: Michael Jackson (2003.) (Brazíliában van, Michael szobra mellett.)
A stílusa innen is ismerős lehet. Ezt a “What More Can I Give” projekthez készítette 2001-ben:
Britto itt beszél a művészetéről, munkáiról és Michaelt is említi:
Michael 2003. szeptemberében megnyitotta Neverland kapuit a látogatók előtt. A cél természetesen akkor is, mint mindig a jótékonykodás volt. A belépőjegyekből származó bevételen három alapítvány osztozott: Make A Wish Foundation a beteg gyerekekért; Oneness Alapítvány a rasszizmus megfékezéséért a képzőművészet és a zene által; valamint Britto Rio de Janeiró-i alapítványa az elszegényedett gyerekekért. Ekkor állították ki a birtokon Britto alkotásait, és a belépőjegyhez járt egy limitált kiadású poszter is Britto portréjával, amit Michaelről festett. A fent bemutatott térkép tehát minden bizonnyal erre az alkalomra készült.
Az eseményt élőben közvetítette a KISS FM rádió, így a térképen 21-sel jelölt KISS klub valószínűleg a helyszíni közvetítés központja lehetett.
Ez Mark Stutzman alkotása, melyet Norman Rockwell híres hármas önarcképéről mintázott.
Norman Rockwell hármas önarcképe
A kép a Billboard magazin címlapján jelent meg 2010. júniusában. A magazin felkérte Mark Stutzman-t, hogy készítsen egy illusztrációt Michael tiszteletére. Stutzman pedig felhasználta a munkájához a kalsszikus amerikai művész, Norman Rockwell híres portréját.
A Billboard magazin címlapja 2010. júniusában
Így született meg a zseniális mű, amelyen Michael egy tükörbe pillant, miközben saját önarcképét vázolja fel, mellette pedig különböző szimbólumok láthatók. Michael klasszikus “Man in the Mirror” slágere szinte életre kel Stutzman alkotásában. Norman Rockwell stílusa és grafikái pedig éppúgy az amerikai kultúra és identitás részévé váltak, mint Michael Jackson zenéje az elmúlt évtizedekben, amióta először felcsendültek a Jackson 5 időszakban. Ezenkívül Stutzman választása azért is bizonyult rendkívül találónak, mert Michael nagy kedvence volt Norman Rockwell.
Ebben a bejegyzésben már írtam erről. Greg Hildebrandt említette:
“Különösen rajongott az amerikai illusztrátorokért. Órákat töltöttünk azzal, hogy Maxfield Parrish-ről, N.C. Wyeth-ről, Howard Pyle-ról, Jesse Wilcox Smith-ről beszélgettünk, és természetesen a kedvencéről, Norman Rockwell-ről.”
Nate Giorgio, aki számos alkalommal festett Michael számára, szintén beszélt arról egy interjúban, hogy MJ mennyire rajongott Rockwell-ért:
Riporter: Az MJ számára készített munkáid közül azok a kedvenceim, melyeken gyerekek szerepelnek. […] Melyik a Te kedvenced?
Nate: Én is szeretem a gyermekekről készült darabokat, mert tudom, hogy MJ mennyire imádta azokat a festményeket. Sosem felejtem el, amikor felhívott, hogy elmondja, felhasználta a “Children” című művemet a válogatás albumához (a HIStory albumfüzetben szerepel – a ford.). Olyan sokat jelentett számomra, a karrierem egyik csúcspontja volt, amit sosem felejtek el. Az összes ilyen korai festmény, mint például a “Heroes”, nagyon fontos nekem. A “Heroes” a kedvencem, mert olyan emberek szerepelnek rajta, akik igazán hatottak MJ-re. Mint Disney például, Istenem, imádta azt a fickót. Egy másik alkotó, akit nagyon szeretett és mindig róla beszélt, Norman Rockwell! Megszállottja volt neki és a művészetének. DVD-ket néztünk róla, és MJ azt mondta, ‘Nézd meg a járását! Figyeld meg!’. Mindent megtanult róla, ezt igazából senki sem tudja. A “Heroes” a kedvencem az összes közül, mert ott lógott az ágya fölött, azt akarta, hogy a közelében legyen.
A Greg Hildebrandt által említett művészek közül még Maxfield Parrish neve is ismerős lehet. Az Ő egyik festménye alapján készült a díszlet a “You Are Not Alone” kisfilmhez.
Lewis Hamilton, aki hamarosan nem csak matematikailag, hanem hivatalosan is háromszoros Forma1-es világbajnok lesz, több lapnak is interjút adott az elmúlt időszakban.
Nyilatkozataiból kiderül, hogy az autóversenyzés mellett a dalszerzés is foglalkoztatja, és ezen a területen Michael Jacksont tartja a legnagyobb inspirálójának. Arra a kérdésre, hogy ki a legemlékezetesebb személy, akivel találkozott, azt válaszolta, hogy Mohammed Ali, mert Ő a kedvenc sportolója. Azonban amikor megkérdezték, hogy kivel találkozna szívesen, ha tehetné, egyértelműen Michael Jackson volt a válasz. A 30 éves kezdő dalszerző dicsérő szavakkal méltatta a Pop Királyát, aki csodálatos “ajándékot” adott a világnak, és tiszteletét fejezte ki Michael tehetsége iránt. “Micsoda élete és pályája volt, micsoda hangja és tehetsége!” – mondta a versenyző.
Hamilton hozzátette, hogy a zene jelenleg fontos része az életének.
“A vezetés mellett a zene az, amit a legjobban szeretek csinálni. A zene egy kulcs a lélekhez. Ez az egyetlen dolog, ami összehozza az embereket a világ minden területéről, hogy egyazon színpadon ünnepeljenek.”
Ezt a videót jól ismerjük. Michael egy autó hátsó ülésén táncol R. Kelly “Ignition” számára. 🙂 A sofőr Brett Ratner, aki a “Csúcsformában” és a “Vörös sárkány” című filmek rendezője. Az alábbi Los Angeles Times cikkből megtudhatjuk, hogy hogyan találkoztak egymással.
Az apám szeret hencegni a barátainak, hogy a fia egy nagymenő hollywoodi újságíró, Ő pedig tényleg találkozott Michael Jacksonnal. Néhány évvel ezelőtt, mielőtt nyugdíjas lett, az apámnak volt egy 24 Collection nevű üzlete Miami Beachben, a Lincoln Road bevásárlóközpontban, amely divatra, ékszerekre, művészetre és gyerekes furcsaságokra specializálódott (még mindig van egy órám egy kubai szivardobozba állítva, a számlapján Fidel Castro képmásával). Egy nap Brett Ratner, aki Miamiban nőtt fel, és akinek az édesanyja törzsvendég volt a boltban, felhívta az apámat, és megkérdezte, hogy magával hozhatja-e egy haverját, Michael Jacksont, hogy körülnézzen a boltban. Ahogy gyakran tett szívességet hírességeknek, akiket bosszantottak, vagy üldöztek, az apám bezárta a boltot aznap délután és a személyzetet Michael rendelkezésére bocsátotta.
“Michael bejárta a bolt minden négyzetcentiméterét, miközben megtapogatta, megszagolgatta az árukat.” – idézi fel az apám. “Kérdéseket tett fel egy-egy tárgyról, hogy mi az, honnan van, hogyan találtunk rá. Biztos voltam benne, hogy a személyzet nem fogja megzavarni őt, de egyvalaki mégis autogramot kért tőle, ami maga után vonta az azonnali elbocsátását. Azonban Michael elvolt a saját világában, minden érdekelte, amit látott.”
Azt hiszem, apám szeme felcsillant, mikor látta, hogy Michael kísérőjénél van egy cipzáras tasak, tele készpénzzel. De a Pop Királya soha nem vett semmit. Miután eltöltött egy órát az üzletben, mindenkinek megköszönte, hogy megengedték, hogy körülnézzen, majd távozott.
Ma reggel felhívtam Ratnert, és megkérdeztem tőle, hogy hogyan kötött barátságot ilyen gyorsan Jacksonnal. Kiderült, hogy 1998-ban találkoztak, amikor Ratner befejezte a “Csúcsformában” első részét. Egy nap Chris Tucker-el forgattak egy jelentet, amikor a színész hirtelen egy Michael Jackson stílusú, vad táncban tört ki. A mozdulatsor olyan vicces volt, hogy mikor próbavetítést tartottak, ez váltotta ki az egyik legnagyobb nevetést. De mivel ez egyértelműen Jackson-átirat volt, Ratner tudta, hogy tisztáznia kell a pop sztárral, mielőtt betenné a filmbe.
Chris Tucker csúcsformában:
Ez problémát jelentett, hiszen Jackson annyira rejtőzködő volt, hogy még Ratner sem tudta elérni, aki pedig a hírességek egyik legnagyobb puszipajtása. Még Neverland Rancsot is felhívta, de sehol nem kapott választ. Aztán rámosolygott a szerencse. “A szerkesztőm beszélgetett a mozigépésszel, aki az utolsó vetítést kezelte, és kiderült, hogy Ő Michael privát mozigépésze.” – mesélte ma nekem Ratner. “Így odaadtam neki a szalagot, és megkértem, hogy játssza le a második tekercs elejét Michaelnek, azt a részt, amelyiken rajta volt Chris tánca.”
Két nappal később Ratner felvette a telefont, és Michael Jackson lágy, selymes hangját hallotta. Hogy mit mondott Michael? Csak olvasd tovább!
“Michael azt mondta, hogy megnézte az egész filmet és tetszett neki, különösen az a rész, ahol Chris úgy táncol, mint Ő. Azt mondta, ‘Engedélyezem, hogy felhasználj amit csak akarsz.'” Ez nagyszerű volt, de Ratnernek írásos engedélyre volt szüksége. Amikor megkérdezte Jacksontól, hogy aláírna-e valamit egy darab papíron, Jackson egyszerűen meghívta őt a birtokára. “Szóval odakocsikáztam és besétáltam, miközben zsiráfok és más állatok üdvözöltek.” – idézi fel Ratner. Így végül ott maradtam a birtokon és egyszerűen csak jó barátok lettünk. Mindketten hatalmas, már-már gyermeki elragadtatással bírunk a mozifilmek és a zene iránt és mindenféle szórakoztatás iránt.”
“Ez az, ami mindannyiunkban közös. Michael szereti a mozifilmeket. Szereti a szórakoztatást. Szereti a zenét. Minden időnket azzal töltöttük, hogy filmeket néztünk. Zenét hallgattunk. Táncoltunk. Énekeltünk. Mókáztunk. […] Csak elmentünk Barry Gibb házába és Bee Gees dalokat énekeltünk.” Ratner
Az évek során Jackson és Ratner rengeteg időt töltött együtt. Filmezték egymást, miközben Jackson arról faggatta Ratnert, hogy hogyan lett filmrendező, Ratner pedig arról kérdezte Jacksont, hogy hogyan vált előadóművésszé. “Több órányi felvételem van kettőnkről, amint pizsamában üldögélünk, és arról kérdezem, hogy milyen zenét szeretett gyerekként és milyen könyvei voltak a polcon gyerekkorában. Ha vele vagy, tényleg úgy érzed, hogy Isten ott van a bensőjében. Ő egy csodálatos, emberfeletti ember volt, de mindig egyenlőként bánt veled. A barátod volt, de soha nem kért semmit cserébe.”
“Régebben sokszor szegezett rám kamerát és kérdéseket tett fel nekem. Ez az, amit Michael a barátaival csinált: egy tudóssá vált és kérdések segítségével elemezgette őket azért, hogy tanuljon. Sokszor kérdezett arról, hogy hogyan váltak valóra a gyerekkori álmaim, hogy miért akartam rendező lenni. Szóval úgy gondoltam, itt az ideje, hogy halljunk tőle az Ő gyerekkori álmairól.” Ratner
Itt egy részlet Michael és Brett beszélgetéseiből:
[A beszélgetés mellett] az egyik kedvenc elfoglaltságuk a Dance-Off játék volt, Jackson otthoni játéktermében. Jackson felállított egy rekordot, általában a húgának, Janetnek az egyik számára, és szabadjára engedett néhány hihetetlen táncmozdulatot. Aztán Ratner vagy Chris Tucker, akik néha együtt érkeztek, meg akarták dönteni Michael rekordjait és együtt táncoltak azokra. Megkérdeztem Ratnert, hogy nem érezte-e úgy egy kicsit, mintha egy egyszerű földi halandó játszana LeBron James-el (profi kosárlabdázó – a ford.) egy az egy ellen. “Hé, nem vettem a szívemre. Elég jó táncos vagyok. Csak móka volt, amit együtt csináltunk.”
Amikor épp nem táncoltak, akkor Ratner és Jackson filmeket néztek együtt. Azt mondja, a “Charlie és a csokigyár” eredeti változatát biztos látták vagy 50 alkalommal az évek során. “Tudom, hogy az emberek ránéztek Michaelre és azt gondolták, hogy furcsa, de számomra lenyűgöző volt.” – mondja Ratner. “Ő volt a leginspirálóbb ember az életemben. Az egyik álma a világ minden beteg gyermekének a meggyógyítása volt. És amikor azt kérdeztem, hogy ‘Az nem lehetetlen?’, akkor egyszerűen csak elsírta magát. Nagyon megérintették azok a dolgok, amelyek mozgatták őt. Azt hiszem, azt mondhatjuk, hogy tiszta és ártatlan volt egy olyan világban, amely nem volt olyan ártatlan többé.”
“Ő az egyik legkülönlegesebb ember. Sok időt töltöttem vele, csakúgy mint Chris. Csak ül az autó hátsó ülésén, szól a zene, és Ő úgy mozog, mintha Isten járta volna át. […] Ő egyszerűen csak olyan természetes. Csodálatos, tényleg csodálatos. Rossz hírét keltették, de az igazság az, hogy Ő egy gyerek. Michael Jackson soha nem nőtt fel, de éppen ez az, ami olyan különlegessé teszi.” Ratner
Michael Jackson Gyöngyszemek 